|
"Nem szeretem a főnököt játszani"
SZI 2009.09.14. 22:52
- beszélgetés Miskei Attilával, a TTC NB III-as csapatának edzőjével
Az interjút készítette:
Sziráki András
(www.torokbalintiujsag.hu) Miskei Attilával a Dunaharaszti elleni meccset követő szerdai edzés után ültünk le beszélgetni. Három nap múlva a védőgondokkal küzdő csapat 35 éves trénere újból dresszt húzott és beállította magát a védelem közepére. Az edzői húzás jól sült el, igaz, a Tököl elleni győzelemhez némi szerencsére is szükség volt, ám – mint az interjúból is kiderül – az mindenhez kell. Attila a sikeres pályakezdése viszont nem elsősorban a Fortunán múlott, bár ezt sem mindenki látja egyformán - erről is szót ejtettünk.
Messzebbről kezdeném: apukád itt futballozott, ezt sokan tudják, tagja volt az NB III-ba feljutott 1973-as bajnokcsapatnak, te viszont nem itt nőttél fel. Hogy jött neked Törökbálint, a TTC?
Érden nevelkedtem utánpótlás játékosként, majd több csapatban is játszottam: Újpest, BVSC, Dorog, ESMTK. 1996-ban lett egy keresztszalag-szakadásom, közben lejárt az akkori csapatomnál szerződésem… Egyszer kijöttem Törökbálintra a nagymamámhoz, aztán egy kósza gondolattól vezérelve a törökbálinti pályára vettem az irányt, ahol Zima Flórián fogadott - mondhatni rövidesen fiává is – és meggyőzött arról, hogy ne is menjek tovább. Egyébként, ha már édesapámat említetted, azt hiszem, mi vagyunk az egyedüliek, akiknél az apa és fia is bajnok lett a TTC színeiben – de ez csak egy érdekesség.
Nem is nagyon mentél el máshová, a Hőerőműnél tett féléves kitérőt leszámítva...
Korábban volt egy időszak, amikor a nagyobbik lányom született, hogy anyagilag olyan helyzetbe kerültünk, ami átmenetileg távol tartott a focitól. Aztán Szentkúti Feri hívott a focisulihoz, hogy segítsek neki, majd találkoztam Csáky Dezsővel, aki azt mondta, hogy szeretné, ha játékosként bekapcsolódnék a munkába. Aztán fél év múlva Varga Laci átvette a felnőtt csapatot és mellette pályaedző lettem.
Hirtelenjében egyszerre voltál edző és játékos, hogy ment az összehangolás?
Akkoriban ezt fel sem fogtam. Lacival mindketten a pályán voltunk, ment minden magától. Közben fél év alatt hihetetlen átalakulás zajlott le, hiszen az a csapat, amit átvettünk, szinte teljesen kicserélődött.
Aztán jött egy rendkívül sikeres periódus. Mit tudtál hozzátenni a közös munkához?
Igen, ez fantasztikus időszak volt. Ekkoriban, amellett, hogy játszottam és pályaedző voltam az én javaslatomra kerültek ide labdarúgók, korábbi játékostársaim: Róza Laci, Killik Balázs, Mészáros Dávid vagy később Bábik Tibi.
Mondják rólad - és persze a közös játékosmúlt időszakában magam is megtapasztaltam -, hogy óriási kapcsolati hálód van. Hogy maradt meg az összeköttetés például Bábik Tiborral, aki a TTC-hez igazolása előtt a keleti régióban Szolnokon, Jászapátiban, Nyíregyházán, a másodosztályban koptatta a pályákat és a balszélsőket?
Bábik Tibivel Dorogon fociztam együtt. Róza Lacival még Újpesten, ugyanott Tóth "Pipó" Gáborral is. Gráczki Petivel pedig még korosztályos csapatokban játszottunk egymás ellen, innen maradt meg a barátság. Márpedig aki az embernek a barátja, azzal tartja a kapcsolatot. Amikor szóba került nálunk az „akkor most profi foci, vagy munka melletti labdarúgás?” kérdése, sikerült rávenni őket, hogy idejöjjenek. De ebbe a sorba kívánkozik Tordai Balázs is, aki a klubnak szerintem emblematikus játékosa volt. Ő Lacival játszott együtt, de ellenfélként én is ismertem, nagyszerű labdarúgónak tartom.
Aztán tavaly ősszel jött egy nagy váltás, te lettél a csapat edzője. Érzékeltél előtte abból valamit, hogy Varga Laci esetleg bedobja a törölközőt?
A nyáron említette, hogy talán érdemes lenne váltani, de ennek akkor még nem volt jelentősége. Utólag derült ki, elkövettük azt a hibát, hogy nem mertünk bátrabban változtatni a csapaton. Pedig néhány labdarúgónál éreztük, hogy elkényelmesedett, azt gondolja, hogy ugyanúgy megy majd minden, mint eddig, maguktól jönnek az eredmények is. Ez nem így lett.
Tizenegy forduló után Laci befejezte, te viszont nagy lehetőséget kaptál.
Én mindenképpen ideiglenesen vállaltam a feladatot. Láttam, hogy hozzáállásban messze nem azt nyújtottunk, amire a jó szerepléshez szükség lett volna. Gondolok itt az edzésre járásra vagy arra, hogy a Törökbálin tavaly ősszel 51 sárga és 5-6 piros lapot kapott, vagyis el lett könyvelve egy nehezen kezelhető, balhés csapatnak. Ezeken mindenképpen változtatni kellett. Amikor átvettem a csapatot az volt az első kérdésem, hogy az ismert feltételek között - az időnkénti anyagi gondokkal együtt, stb. - ki az, aki vállalja a munkát, ezt az elején döntsük el. Mindenki jelentkezett.
Szerencsés csillagzat alatt kezdted a pályát az utolsó két fordulóban mindkétszer az utolsó pillanatban szerzett gólt a csapat…
Igen, a Balatonlelle ellen ez győzelmet, a III. Kerület ellen döntetlent ért …
… vagyis plusz négy pontot. Gondoltál arra, hogy ha nincs ez a két gól, lehet, hogy sok minden másként alakul?
Igen, de hát szerencse mindenhez kell. Viszont a legfontosabb az volt, hogy változott a mentalitás. A játékosok előtte nem érezték, mekkora a baj, ettől kezdve mintha megérintett volna bennünket a kiesés szele és elkezdtünk foggal-körömmel küzdeni! Ennek is köszönhető volt, hogy az utolsó percekben be tudtuk gyötörni ezeket a gólokat, holott a játékunk korántsem volt jó. Az akarat viszont már megvolt, ebben lettünk erősebbek.
Tavasszal viszont már te készítetted fel a csapatot, nem indult könnyen ez az év sem.
Nem tudom, hogy pontosan mire gondolsz. Ha az anyagi gondokra, azok megmaradtak. Aztán volt a csapat körül más feszültség is, egy csomóan elmentek, gondolok itt olyan emblematikus figurára, mint Horváth Feri, aki egy remek játékos és egy kezdő edzőnek támasza lehetett volna, Tordai Balázsra, Szeles Tamásra, stb. Bevontam a munkába viszont Mersich Petit és próbáltam megfelelő képességű játékosokat összegyűjteni. Voltak, akiket a korábbi edzőim ajánlottak, volt, akit Szűcs Lajos Pápáról. Pipóval és Gráczki Petivel pedig a régi kapcsolatot már említettem.
A zűrös kezdés ellenére a tavasz várakozáson felül sikerült, ezt alighanem a legtöbben elismerik. Hogyan állt össze a csapat?
Igen, egy idő után a fix kiesőnek tartott Törökbálintra már nem úgy jöttek az ellenfelek, hogy biztos begyötrik a győztes találatot, hanem egyre jobbak lettek az eredmények, aztán látszott, hogy jó esetben a középmezőnyben is végezhetünk. Itthon hetvenöt százalékos teljesítményt nyújtottunk és idegenben is egyenlő ellenfelei voltunk a legjobbaknak. Hozzátartozik a sikeres tavaszi szerepléshez, hogy ilyen körülmények között sohasem készülhetett a törökbálinti csapat, mert hetente kétszer tudtunk a Corvinus Egyetemen edzeni, egyszer Budafokon a műfüvön és volt a diósdi villámtorna, ahol jó felkészülési meccseket lehetett játszani.
A felfelé tartó eredmények közben miként érezted, hogy fogadnak el, mint edzőt?
A játékosok maximálisan. Úgy gondolom, a játékosoknál azokkal a legnehezebb, akivel sokáig együtt játszottál, baráti viszonyban vagytok. Nem szeretek főnököt játszani, de nekik is meg kell érteniük, hogy mindent meg kell tenniük azért, hogy sikeresek legyünk. Ez szerintem intelligencia kérdése, mindkét fél részéről.
Közönség?
Nem megyek ki a lelátóhoz, hogy azt figyeljem, ki mit mond. Amikor ide kerültem, két csapatban is szenzációsan éreztem magam. Az egyik, ami a Flóri keze alatt formálódott, a második a Laci edzősége alatt. Én akkor is a csapatra voltam büszke, jól éreztem magam, nem foglalkoztam azzal, hogy ki és mit mond.
Milyen perspektívákban lehet gondolkodni? Jönnek Törökbálintra képzett labdarúgók, de mit lehet kezdeni a helyi utánpótlással?
Lipők Bandi vezérletével egy nagyon szuper társaság jött össze az U 13-ban, akiknek egy pár év múlva perspektívát jelenthet, hogy itt van egy NB III-as gárda, megéri megfeszülni azért, hogy odakerüljenek. A gyerekek ott jó kézben vannak, csak a többi feltételt kell megteremteni. Legyenek olyan utánpótlás-edzők, aki meghatározói voltak a helyi futballnak. Javasoltam, hogy legyen egységes megjelenés (polók, egyenmelegítők, mezek, eszközök, stb.), hogy a gyerekek érezzék, idetartoznak.
Gyakran szempontként emlegetik, hogy hány bálinti játszik a csapatban, ugyanakkor nem tudják, hogy itt évek, évtizedek óta nem folyik olyan szisztematikus utánpótlás-nevelés, ami az NB III-s szereplésre megfelelően felkészít. Hogyan lehet ezt a helyzetet kezelni?
Igen, ez egy visszatérő probléma. Egyrészt, eredményt is jó lenne elérni, másrészt, szüksége lenne arra is, hogy akik tehetségesebbek, beépüljenek a csapatba. Akik itt vannak fiatalok, elsősorban mentálisan kellene megérniük arra, hogy stabilan játszanak, el kell viselniük azt a terhet, hogy nemsokára rájuk épül a csapat. Egyelőre viszont még inkább az idősebb játékosok dominálnak.
Te is igyekszel fejlődni, nemrég szerezted meg a B licences edzői képesítést. Látsz hosszabb távon perspektívát az edzősködésben, akár másutt is?
Hát, ez nehéz kérdés. Én itt érzem jól magam, itt vagyok otthon. A B licencen nagyon szuper társaság jött össze, korábbi és mai labdarúgókból is, s felvetődött bennünk, meg kellene szereznünk az A licencet is, de azt tudni kell, hogy ennek azért komoly szakmai és anyagi feltételei is vannak (1 évnek el kell telnie a két licenc között, hogy jelentkezni lehessen, továbbá szükséges egy sikeres bírói vizsga, nem beszélve a családi háttérről, mert a támogatásuk nélkül ez nehezen kivitelezhető).
Hozott sok újat a képzés?
Szinte mindenben. Aki azt gondolja, hogy nagyon jó csapatoknál, szuper edzők keze alatt nevelkedett, már mindent tud a felkészítésről, téved. A képzésen olyan dolgokat hall, amire érdemes odafigyelni, főként arról, hogy mikor, mennyit, hogyan edzzünk. A foci nagyon sokat változott, már nem arról van szó, hogy kimegyünk a pályára a gyerekekkel és bedobjuk a labdát és hagyjuk, hogy játszanak vagy futtatunk egy Cooper-tesztet, hanem minden korcsoportnak megvannak a maga sajátosságai, amit a külön a felkészülési és külön a versenyidőszakban is figyelembe kell venni.
Mire taksálod a jelenlegi csapatot, mondjuk az őszi szezon végére?
A felkészülési meccsek becsapósak, különben sem mutatják meg a valós dolgokat, mert ha egy 22 fős keretnél azt akarod, hogy mindenki pályára lépjen, az megváltoztatja a helyzetet. Az edzőmeccsek alapján többen most is azt mondták, hogy nagyon erősek leszünk, én akkor is azt mondtam, hogy óvatosan kell ezt nézni, de a középmezőnyben mindenképpen ott kellene lenni. Jó pár csapattal nem tudjuk felvenni a versenyt, nem tudunk olyan labdarúgókat hozni, amilyeneket ők. Most nagy problémánk, hogy hátul alapembereink dőltek ki, viszont elég bő a keretünk majd próbálkozunk. Gárczki Peti keresztszalag-szakadást szenvedett, hasonlóképpen, mint Hegedűs Sanyi is. Törökbálint „dárdaipalija”, Nyitrai Zoli porcsérülése van, Róza Lacinak a talpcsontja fáj. Az újonnan érkezettek közül Frank Tomi azonnali erősítést jelent, Kóbor Csabinak még beilleszkedési nehézségei vannak, Tóth Ákosról pedig nem kell hosszan beszélni, remélhetőleg mielőbb eléri a régi formáját.
A balintisport.hu-val nemrégiben volt egy kisebb afférod. Mit üzensz a portál olvasóinak?
Magyarországon mindenki ért a labdarúgáshoz, természetes, hogy tízmillió embernek lehet különvéleménye arról, hogy kit állítasz be a csapatba, miért ez játszik és miért nem amaz. Amikor valaki edzői pályára adja a fejét, ezen butaság megsértődnie. Ami legjobban bánt és sért, az a személyeskedés, és nem csak akkor, amikor engem ér, hanem akkor is, amikor csapatomból bárkit. Akkor volt bennem egy kis csalódottság, mert ez mélyen érintett, de mára már túlléptem rajta. Az élet megy tovább, a feladatok jönnek-mennek és a csapatnak és nekem is ezekre kell koncentrálnom.
Nem lehet ennek a nagy részét figyelmen kívül hagyni, éppen azért, mert az edzői pálya ilyen? Ráadásul a szabad vélemény-nyilvánításs elválaszthatatlan, hogy olykor van benne túlzás is…
Mint mindenki más, én is nagyon érzékeny vagyok ezekre a dolgokra. Amikor a csapatba fektetett munkárval kapcsolatosan nyilvánítanak véleményt, azt elolvassa az ember, és nem tagadom, de olykor-olykor még tanulni is lehet belőle. A személyeskedés, a harag viszont rossz tanácsadó.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
