Friss hírek : ELITE-Basket Törökbálint (NB I/B): Hollandok elleni győzelem egy nehéz sorozat előtt |
ELITE-Basket Törökbálint (NB I/B): Hollandok elleni győzelem egy nehéz sorozat előtt
SP 2009.10.25. 20:59
Nemzetközi siker után jöhet a bajonkság
Csütörtökön a holland Celerita-Donax Groningen volt a Bálint Márton Iskola tornatermében az ELITE Basket Törökbálint ellenfele egy barátságos mérkőzésen. A hollandok hazájukban a legjobb 23 profi csapat utáni tíz félprofi együttes részvételével zajló ún. Eerste Divisie-ben vesznek részt, és mintegy másfél hetes turnéjuk során több felkészülési mérkőzést játszottak Magyarországon és Horvátországban. Törökbálintra egyenesen Zágrábból érkeztek.
Bár az első és a második negyedben többször is szoros volt az állás, csapatunk végig vezetett, és végeredményben egy sima, 96-69 arányú győzelemmel hangolt a következő hetek igen nehéznek ígérkező sorozatára.
A sorsolás úgy hozta, hogy a következő öt mérkőzésen az NB-I/B Nyugati csoportjának öt legerősebbnek tartott együttesei ellen vívjuk.
Elsőként 24-én, szombaton a három forduló után veretlenül, azaz három győzelemmel álló B-BETON Bonyhádi KSE vendégszerepel Törökbálinton. Az U20-as mérkőzés 14:30-kor, a felnőtt találkozó pedig 17 órakor kezdődik a Bálint Márton Iskolában a Köztársaság téren.
Míg az U20-as csapatnak szinte "kötelező" a győzelem, a felnőtt találkozón bravúr kell a sikerhez. A tavalyi sorozatban mindkét összecsapáson simán nyert a Bonyhád, de reméljük ezúttal másként alakul a mérkőzés.
Sajnos három játékos hiányával is számolnia kell Molnár Tamás vezetőedzőnek: a csapatkapitány Laczka István múlt kedden bokasérülést szenvedett, és bizonytalan, hogy mikorra jön rendbe; Moravcsik Áron szeptemberi fog/állkapocs műtétje komplikáltabb volt a vártnál, és még hetekig csak egyéni edzéseket végezhet; Bohanek Balázs pedig utazása miatt két hétig nem áll a csapat rendelkezésére.
Így aztán még nagyobb szüksége van a csapatnak a bíztatásra!
A következő hetekben két idegenbeli mérkőzés (Sárvár, majd a tavalyi negyedik Nagykanizsa), a tavalyi NB-I/B bronzérmes Veszprém elleni hazai találkozó, majd a bajnoki címvédő Sopron elleni idegenbeli összecsapás jön soron.
E közben még a Hepp (Magyar) Kupában is lesz egy mérkőzés (ennek pontos időpontja még nem véglegesített).
De most elsőként a Bonyhádra kell koncentrálni, és megpróbálni a bravúrt!
A JÁTÉKOSOK NAGYON VÁRJÁK A SZURKOLÓKAT!
|