A 10. Szilveszteri Torna
SZI 2010.01.14. 22:29
2009-ben immáron 10. alkalommal rendezte meg a Törökbálinti Életmód és Tömegsport Egyesület a Szilveszteri Tornát, több mint 450 mozogni vágyó sportember hagyta otthon a bejglit és az ünnepi menü hívogató illatát. A háromnapos sportrendezvényen ezen felül még több száz érdeklődő és sportszerető látogató fordult meg.
Az eddigi eredményességben bízva kezdtük meg az előkészületeket november elején. A TÉTE pénzügyi kerete, ami a Törökbálinti Önkormányzat támogatásából származik, sajnos nem minden költséget fedezett, így szponzorokat kerestünk. Rengeteg helyi vállalkozót, céget kerestünk meg, de sajnos csak töredékük érezte fontosnak a helyi sport támogatását. Az áruházlánc(ok) és a mobil szolgáltató még válaszra sem méltatott (pedig mindig büszkén hangoztatja a sport és kultúra támogatását). Szerencsére a helyi kisvállalkozók felkarolták a rendezvényt és segítségükkel le tudtuk bonyolítani a tornát. Köszönjük a Roni Közért, a BAM Trafik, a Csemege Ház, az Alfaparf, a Homasita, Horváth Ferenc szikvízüzeme, az Éléstár élelmiszerbolt, Pék Attila kiskereskedő, valamint a Tatár Pékség támogatását. Sokat segített a torna reklámozásában a bálintisport, a bálintinfo, Törökbálint hivatalos honlapja, valamint az idén sikeresen elindított saját honlapunk a www.tete.sport.hu. Ezen keresztül tudtak a jelentkezők nevezni, informálódni a torna eseményeiről. Az Ifjúsági Önkormányzat tagjainak ígért segítsége sajnos elmaradt, pedig számítottunk rájuk. Most is, mint annyi éven keresztül, a Törökbálinti Hagyományőrző Tánccsoport tagjainak az aktív részvétele és a Sportcsarnok terembérének átvállalása záloga volt annak, hogy sikerüljön megrendezni az év utolsó sportrendezvényét.
A Szilveszteri Torna nyitóprogramja a Törökbálinti Hendikep évadzáró futása volt. Az év folyamán ezen a rendezvénysorozaton közel 300 versenyző vett részt.
2009-ben, egy helyszínre vontuk össze a Tornát, így a profi foci csapatok kívánságuk szerint a Bálint Márton Iskola Sportcsarnokában rúghatták a labdát. Mindhárom napon színvonalas, izgalmakban bővelkedő és fordulatos mérkőzéseket láthattunk. A szenior focit az asztalitenisz és a tollas követte. Új versenyszámként indult útjára a Korcsma –kupa, amely a helyi poharazók sportaktivitását célzott összemérni. A nevezett kocsmák derekasan helytálltak és reméljük, 2010-ben még nagyobb elszántsággal jönnek el, hogy a vándorkupát megszerezzék, vagy megvédjék. A Torna kosárlabdával és kézilabdával folytatódott, majd röplabdával zárult. A második nap az amatőr, a harmadik nap a profi foci mérkőzései folytak.
Azért gondoltunk a kicsikre is, nekik társasjátékokat gyűjtöttünk az ebédlőbe. Egy kisebb csoport pedig bridzselt az egyik félreeső teremben. Lehet, hogy jövőre ebből is verseny lesz? Így a család minden tagja aktívan tölthette az ünnep utáni napokat.
Ez is volt a cél, amikor néhány ember úgy gondolta 10 évvel ezelőtt, hogy kellene egy kicsit sportolni az ünnepek között, ahol a barátok összegyűlhetnek és egy sportban gazdag, jó hangulatú napot tölthetnek el együtt . A Törökbálinti Életmód és Tömegsport Egyesület tagjai és pártolói 10 éve töltik így együtt a két ünnep közötti napokat. Itt szeretném megköszönni annak a néhány embernek az áldozatos munkáját, akik útjára indították ezt a rendezvényt. Köszönet Fekete Máriának, Tárai Ildikónak, Papp Ildikónak, Rózsavölgyi Józsefnek, Maczenkó Ferencnek, Panyiczki Gyulának és Fernengel Andrásnak, hogy elindították és figyelemmel kísérik, (ki közelről-ki távolabbról) a Szilveszteri Torna életét valamint tapasztalataikkal segítik a szervezői gárda munkáját. Köszönöm Fehér Tamásnak, hogy sok –sok éve számíthatunk a jelenlétére a tornákon, hogy elsősegélyben részesítse a küzdelemben megfáradt izmokat és inakat, a stáb minden tagjának: különösen Maczenkó Katának aktivitását, munkáját.
Váratlan események mindig történnek:
Néhány focicsapat, bár nevezett, azonban mégsem jelent meg. Mindannyian a helyszínen szembesültünk a problémával. Már kidolgoztunk egy megoldást erre a helyzetre. Lehet, hogy a verseny komolysága érdekében kaució fizetéséhez kötjük a nevezést.
Másik esetünk, hogy profi csapatban játszó játékos amatőr mezőnyben próbál babérokat szerezni. Ez a szemlélet igen távol áll a sport fair play szellemétől. Nagyobb dicsőség profik között másodiknak lenni, mint amatőrök között első. Reméljük, ez az eset nem ismétlődik meg. A szervezők nem ellenőrizhetik minden egyes játékos hátterét. Ez mindenkinek a saját döntése. Kár, hogy ezzel elrontják a játék és a verseny igazi örömét.
A visszajelzések alapján sokan várják az idei év végi megmérettetést. A szervezők pedig idén is vállalják az újabb kihívást, amit a 11. Törökbálinti Szilveszteri Torna lebonyolítása jelent.
Találkozzuk 2010-ben is a pályán, egy pohár tea és egy szelet zsíros kenyér elfogyasztása között.
Lukács Lóránt
a TÉTE elnöke
|