Egy nappal azután, hogy U20-as csapatunk bejutott a bajnokság négyes döntőjébe, újabb sikerről számolhatunk be: az NB-I/B rájátszásában óriási csatában legyőztük a Baját.
Elite Basket (U-20): Négyes döntőben az U20-as csapat!
SP
2010.05.12. 11:43
Újabb jelentős sikert értek el az ELITE Basket Törökbálint kosárlabdázói. Az U20-as együttes bejutott a bajnokság négyes döntőjébe!
Az alapszakaszban a Nyugati csoport 12 csapata között elért második helyezéssel csapatunk jogot szerzett arra, hogy egy oda-visszavágós rendszerű összecsapáson megmérkőzzön a bajnokság négyes döntőjébe kerülésért. Az ellenfél a tavalyi bajnokság második helyezettje, a szegedi SZTE-SZEDEÁK volt.
Focisuli:Interjú a Riporterrel aki szerdán Hamburgból közvetíti az EL kupa döntőt
SZCS
2010.05.10. 21:15
Sport Tv csapata immár már másodszor járt nálunk. Kassa-Tóth Csabával az esemény után beszélgettem. Az Interjúból kiderül ki a favorit a Vb Csaba szerint? Hogy érezték magukat itt Bálinton a Sport Tv-sek? De a hazai labdarúgás mellet azt is megtudhatjuk miként alakult Csaba pályafutása a kezdetektől napjainkig!
Az ELITE Sportegyesület célja, hogy egy amatőr alapokon nyugvó, de professzionális szervezettségű utánpótlás egyesületet működtessünk, amely az ELITE Basket kosárlabda struktúrában a férfi NBI B csoportos és U20-as korosztályú csapatokkal együttműködve a mini korosztálytól a felnőttig minőségi sportolási lehetőséget kínál a fiataloknak.
Azért fordulunk Önökhöz, mert szükségünk van a támogatásra. A folyamatosan emelkedő költségek mellett egy-egy utánpótlás játékos foglalkoztatására, versenyeztetésére a tagdíjak többszörösét költjük. Szinte az összes eddigi különbözetet magánerőből fedeztük, mert a pályázati illetve egyéb forrásokból származó bevételek a költségvetésnek csak néhány százalékát teszik ki, de a magán finanszírozás lehetőségei is végesek. További szinvonalas működésünk biztosítására újabb forrásokat kell találnunk. Ennek részeként nagyon bízunk benne, hogy Ön az adója 1%-áról javunkra rendelkezik,és kérjük, hogy bíztassa erre rokonait, ismerőseit is!